Barion Pixel

Szabadtéri program ötletek – avagy mit kezdjünk magunkkal a karantén után

szabadtéri program ötletek

Már hetek óta vártuk ezt a pillanatot, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül és olyan programot csinálhassunk, ami új energiával tölt fel, lehetőséget ad arra, hogy a barátokkal és a családdal együtt töltsünk kellemes órákat.

És mindemellett azért az is fontos természetesen, hogy biztonságos is legyen, hiszen tudjuk, hogy attól még, hogy megszűnt a kijárási korlátozás, továbbra is oda kell figyelnünk a saját és a környezetünk biztonságára is.

Mi hiszünk abban, hogy a fentieket mind megtestesíti a quad túra. Megadja egyrészt azt a lehetőséget, hogy ne saját fizikai erőnk segítségével csináljunk valamint, hiszen valljuk be, az otthon töltött idő alatt nagyon kevés az az személy, aki legalább annyi időt fordított a sportolásra, mint előtte. Emiatt mindannyian kicsit lustábbak és gyengébbek lettünk, de ezt kompenzálja a motorikus erő ;-).

Másrészt a quad túra felpörgeti a szervezetünket, mivel egy kis adrenalint juttat a véráramba, amire most nagyon nagy szükségünk is van, hiszen abból nem sokat kapott a szervezetünk az elmúlt hetekben.

Harmadrészt végre inger-gazdag környezetben és közegben lehetünk. A quad túra során rengeteg élményben lesz részünk, mivel a tavak, erdők, mezők, dombok vadállatok látványa tavasszal fantasztikusan lenyűgöző. Az érzékszerveid újra életre kelnek és úgy fogod érezni magad a túra alatt és végén, mintha kicseréltek volna!

Quad túra

Quad túrák

Quad Randi

Quad randi

Végül, de nem utolsó sorban, teljes mértékben biztonságos. Egyedül a túravezetővel fogtok találkozni. Úgy szervezzük az időpontokat, hogy idegenekkel ne találkozzatok. A túravezető minden probléma nélkül tudja tartani a 1,5-2 méteres távolságot az instrukció és az oktatás során. A túra alatt pedig minimum 5-6 méter a követési távolság. Az eszközöket pedig folyamatosan fertőtlenítjük, így amiatt sem kell aggódnotok.

A túraútvonalainkat úgy állítottuk össze, hogy tényleg legyen benne minden, ami fentebb említésre került. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóban fogtok tavak partján, erdőben, mezőkön, szántókon, dombokon quadozni még akkor is, ha csak az 1 órás programot választjátok. Domonyvölgy méltán híres a túrázni és pihenni vágyók körében, mivel Magyarországon nagyon kevés az olyan település, ahol mindezt egy helyen lehet megtapasztalni. A quadokkal pedig nagyon könnyű feltérképezni ezen gyönyörű környezet minden kis zeg-zugát. Miután megtapasztaltátok egyszer, érteni fogjátok, hogy miért járnak vissza hozzánk rendszeresen a vendégeink. Több ezer hektár áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a quadokkal körbejárjuk az egészet, szóval nem fogtok kétszer ugyanazon az útvonalon menni J

Bízunk abban, hogy a szabadtéri programok közül kipróbáltok egy adrenalin-dús quad túrát is, és hamarosan találkozunk!

Sok szeretettel várunk Benneteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük