VT 55 tank

Vt-55 tank

A VT-55 alapvetően egy T-55-ös tank alvázára lett építve, így alapjait tekintve tökéletesen megegyezik a T55-ös tankokkal, csak itt a lövegtorony helyett egy hatalmas teherbírású csörlő kapott helyet.

Mire használták ezt a tankot?

Ez egy több, mint 30 tonnás monstrum, amit a “Bika” becenévvel is szoktak illetni. Azért kapta ezt a becenevet, mert elképesztően erős, így a harctereken a bajba jutott tankok kimentésére használták leginkább. Emellett minden olyan katonai eszköz szállítására, melyet fontos volt, gyorsan és biztonságosan eljuttatni akár a frontvonalból a központi helyre, ahol a javítások történtek.

Technikai jellemzők

A tankra szerelt daru teherbírása meghaladja a 1,5 tonnát, így rendkívül hatékonyan tudott nagy tömegű terheket mozgatni egyik pontból a másikba. Ezt a célt szolgálva egy kb. 1,6×1,6 m-es „plató” is kialakításra került a tank tetején, ahova az árut lehetett pakolni, egészen 3 tonna súlyig.

A VT-55A típusú tank két csörlővel van felszerelve. A főcsörlő mechanikusan működik a tank motorjának köszönhetően. A maximális teherbírása 25 tonna, a kábel hossza 200m és 28mm az átmérője. A másodlagos csörlő hidraulikus, teherbírása 800kg, a kábel hossza 400m, átmérője pedig 6,3mm. A csörlőt kezelő személyzet ülése egy kis toronyban forog. A jármű elejére egy tolólapátot helyeztek el, amelynek tisztítási kapacitása 150m3/h. Ezt a tank stabilizálására is használták, amikor a daru dolgozott. A tankot felszerelhették ún. schnorchel-lel is, hogy képesek legyenek áthaladni legfeljebb 1000m hosszú és legfeljebb 5m mélységű vizes területeken.

Előkészítés nélkül a tank képes áthaladni egy patakon, amelynek legnagyobb mélysége 1,4m lehet. A tank motorja egy 12 hengeres négyütemű, négykamrás 38,88 literes, (581 LE-s) vízhűtéses dízelmotor, hogy képes legyen megbirkózni a hatalmas tömeggel. Az üzemanyag nyomást is növelték a nagyobb teljesítmény érdekében. A motortér új fűtési rendszert is kapott, valamint az MC-1-es dízelüzemanyag-szűrőt is megkapta. A motortér feletti nyílásokat a jobb hozzáférés és karbantartás érdekében módosították. Ezzel egyidejűleg megnőtt az üzemtartály és az üzemanyag- kapacitás: 300 liter tartályokat töltöttek az tank első részébe. A felfüggesztések, a nyomvonal és az erőátvitel alapvetően nem változott.

Ha érdekel, hogy milyen egy VT-55 típusú tank vezetése, akkor mindenképpen látogass el webshopunkba, ahol különböző típusú tankok vezetéséhez tudsz utalványokat vásárolni.

Érdekel a többi tank is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a honlap sütiket (cookie) használ. A sütik elfogadása kényelmesebbé teheti a böngészést. A weboldalunk további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.